Évközi 14. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11,25–30)

Az Ószövetségben az isteni Bölcsesség hívogatta a nyitott szívű embereket: „Jöjjetek hozzám, egyetek a kenyeremből! (...) Megtalálnak, akik engem keresnek. (...) Hallgassatok rám! (...) Aki engem megtalál, az életet találja meg.” (Péld 8,6. 17. 35; 9,5)

Krisztus Isten örök Bölcsessége, aki által alkotta a világot (Jn 1,1–3). Őbenne tárult fel a világmindenség végső értelme, a világ szíve (Jn 1,18). Krisztus az ószövetségi Bölcsesség szavaihoz hasonlóan hívogatja az embert, hogy merítsen a bölcsesség vizéből, hogy az ő örök bölcsességének ösvényein járjon: „Jöjjetek hozzám mind, akik elfáradtatok, és akik terheket hordoztok! Én felüdítelek titeket! Tanuljatok tőlem!” (Mt 11,28–29)

Nagyon sok kortársunk halálosan fáradt, néha talán mi magunk is azok vagyunk. Sokszor nem csupán fizikai vagy szellemi kimerültség ez, hanem belső fáradtság, levertség. A belső üresség érzése. Ennek mélyebb oka igen gyakran az, hogy valaki nem helyes módon él. Törtet, harcol, csak önmaga körül forog. Erőszakosan és önzően halad a maga útján. Jézus szavai nekik, nekünk szólnak: „Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű!”

Az ember gyakran nagyképű és erőszakos. Milyen lassan érti meg, hogy az igazi nagyság annak felismerése, hogy apró porszemek vagyunk, ugyanakkor részei annak a gyönyörű harmóniának, amelyet Isten alkotott. A valódi bölcsesség nem más, mint alázattal elismerni, hogy vannak törvények, amelyeket nem az ember alkotott, hanem a Teremtő ültetett bele a világba és az emberi természetbe.

Akkor élünk bölcsen, ha ezekhez a tökéletes útjelzőkhöz szabjuk cselekedeteinket. Milyen lassan értjük meg, hogy az igazi erő nem az erőszak, hanem az a képesség, amellyel az ember uralni képes a benne levő rosszat, a haragot, a szenvedélyeket, az indulatokat. Isten a szelídség és az alázat útját mutatja az embernek. Ez az élet útja. Ha az ember erőszakosan és önzően él, ha kizsigereli a természet erőit, beszennyezi és tönkreteszi a Földet, kihasználja és földönfutóvá teszi embertársait, akkor a Föld lassanként élhetetlenné válik.

„A szelídek öröklik a Földet” (Mt 5,5), mondta Jézus. Ha az emberiség nem tanulja meg ezt a szelídséget, akkor nem lesz Föld, amelyet továbbadhatna a következő nemzedékeknek. Így van ez az egyéni életben is. Ha valaki a családjában, a környezetében önző, törtető módon él, akörül lassan megfagy a levegő, megszűnik körülötte minden őszinteség, felszabadultság és öröm. A szelídség ereje nagyobb, mint a fegyverek és a pénz hatalma.

Nagy Sándor, Napóleon és sokan mások eltűntek a történelem igazi alakító tényezői közül, de Krisztus keresztje ma is áll, és emberszívek millióit hódítja meg, vonzza magához. „Mert erősebb a baltánál a fa, / s a vérző csonkból virradó tavaszon, / Újra erdő sarjad győzedelmesen (...)” „Szentelt vízzel és búzakenyérrel” lehet igazi jövőt, igazi otthont építeni (Wass Albert: Üzenet haza).

Kedves Olvasó! Krisztus a szelídség útjára hív. Ha igent mondasz erre a hívásra, akkor ő békességet, megnyugvást ajándékoz neked, és a béke kisugárzó forrásává tesz téged. Olyan békét ad, amit senki más nem adhat, és amit senki sem tud elvenni tőled.

Székely János