„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” – augusztus 10-én délben, az Úrangyala elimádkozása előtt a Szent Péter téren elhangzott beszédében a pápa a vasárnapi evangéliumi szakaszhoz fűzte elmélkedését - tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Máté evangéliumának mai szakasza (Mt 14,22–33) azt a jelenetet mutatja be, amikor Jézus a Genezáreti-tó vízén jár: a csodálatos kenyér- és a halszaporítás után Jézus arra szólította fel a tanítványokat, hogy szálljanak be a bárkába, és menjenek előre a túlsó partra, miközben ő elbúcsúzik a tömegtől. Ezután felment egy hegyre, hogy egyedül imádkozzék késő estig. Közben nagy vihar támadt, és a viharban Jézus a vízen járva közelítette meg a tanítványok bárkáját. Amikor megpillantották Jézust, a tanítványok megijedtek, mert azt hitték, kísértetet látnak, de Jézus megnyugtatta őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Péter, a rá jellemző lendületességgel, mintegy bizonyítékot kért: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen.” „Jöjj!” – válaszolta Jézus. Péter kiszállt a bárkából, és Jézus felé indult a vízen, de az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Ekkor így kiáltozott: „Uram, ments meg!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, és megmentette a tanítvány életét.
Ez az elbeszélés Péter apostol hitének szép ikonja – mondta tanításában Ferenc pápa. – Amikor Jézus így szól hozzá: „Jöjj!”, szavában felismeri az első találkozás visszhangját, amely ugyanezen tó partján történt. Most is azonnal kiszáll a bárkából, és a Mester felé indul. És a vízen jár.
Az Úr hívására adott, bizalommal teli és gyors válasz révén rendkívüli dolgokra vagyunk képesek. Jézus maga mondta, hogy képesek vagyunk csodákat tenni hitünkkel, ha hiszünk Benne, hiszünk szavában, hangjában – hangsúlyozta beszédében a Szentatya. – Péter azonban merülni kezd abban a pillanatban, amikor tekintetét elfordítja Jézusról, és hagyja, hogy elsodorják a kedvezőtlen körülmények. Ám az Úr mindig jelen van, és amikor Péter hívja, Jézus megmenti a veszélytől.
Péter személyiségében, lelkesedésében és gyengeségeiben a saját hitünkre ismerünk: mindig törékeny és szegényes, nyugtalan, azonban győzedelmes. A keresztény hite a feltámadt Úr felé halad a világ viharai és veszélyei közepette – fogalmazott a pápa.
Nagyon fontos a végső jelenet is. Amint Jézus beszállt a bárkába, a szél elállt. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte. „Valóban Isten Fia vagy!” – mondták neki. A bárkában jelen volt az összes tanítvány, közösen élték át a gyengeség, a kétely, a félelem, a kishitűség tapasztalatát. Amikor azonban beszállt a bárkába Jézus, azonnal megváltozik a hangulat: mindnyájan egyesülnek a Jézusba vetett hitben. Mindnyájan kicsinyek és rémültek, de naggyá válnak, amikor térdre vetik magukat, és mesterükben felismerik Isten Fiát.
Hányszor fordul elő velünk is! – emelte ki Ferenc pápa. – Jézus nélkül, távol Jézustól, mi is félünk, és úgy érezzük, hogy nem vagyunk képesek megtenni egy dolgot. Hiányzik a hitünk! De Jézus mindig velünk van, talán elrejtőzve, de jelen van, és készen áll arra, hogy támogasson bennünket.
Ez az Egyház hatékony jelképe – hangsúlyozta a Szentatya. – Egy bárka, amelynek szembe kell néznie a viharokkal, és olykor úgy látszik, mintha felborulna. Az, ami megmenti a hajótöréstől, nem az emberek képessége és bátorsága, hanem a hit, ami lehetővé teszi, hogy előre haladjunk a sötétben, a nehézségek közepette is. A hit adja meg nekünk azt a bizonyosságot, hogy Jézus mindig jelen van; keze mindig megragad bennünket, hogy megmentsen a veszélytől.
Mindnyájan ugyanabban a bárkában vagyunk, és itt biztonságban érezzük magunkat korlátaink és gyengeségeink ellenére. Biztonságban vagyunk, főleg amikor képesek vagyunk arra, hogy letérdeljünk Jézus előtt, és imádjuk Őt mint életünk egyetlen Urát.
Erre emlékeztet bennünket mindig Édesanyánk, Szűz Mária. Forduljunk bizalommal Hozzá! – mondta a vasárnap déli Úrangyala imádság alkalmával a pápa.
„Imádkozzunk az Ebola-vírus áldozataiért is, és azokért, akik a járvány leküzdésén fáradoznak” – hangzott a Szentatya felhívása az Úrangyala elimádkozása után.
Ferenc pápa imádságra buzdított, és fohászt mondott Irakért és Gázáért.
A Szentatya bejelentette, hogy szerdán indul apostoli látogatásra Dél-Koreába, ahonnan augusztus 18-án tér vissza. „Kérem, kísérjetek el imátokkal, szükségem van rá! Köszönöm. Mindenkinek szép vasárnapot és jó ebédet kívánok, a viszontlátásra!”
Magyar Kurír