Április 16-án, a Holokauszt Emléknapján a Párbeszéd Háza adott otthont a Khamoro Táncszínház és a kispesti Jezsuita Roma Szakkollégium közös megemlékezésének – tájékoztatnak az esemény rendezői.

Az esemény a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg. Közel negyvenen dolgoztak több hónapja az estért, köztük a huszonöt táncos és énekes felnőtt előadó és öt gyermek. A forgatókönyv, a koreográfia és a rendezés Farkas Zsoltnak, a Khamoro Cigány Táncegyüttes művészeti vezetőjének a munkája. Az eseményt megnyitotta és a vendégeket köszöntötte Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Házának jezsuita igazgatója és Antal István, a szakkollégium rektora, s a kollégium egy diákja konferált.

Az indító teljes sötétségben Choli Daróczi Józsefnek a tragédiát idéző gondolatai hangzottak fel cigányul, magyarul és héberül.

Egy ifjú szerelmespár egymásra találása és a szülők beavatkozása nyitotta meg a drámai események sorát. A gonosz ébredését „a nácik és a kápó tánca” követte, a foglyok érkezését pedig az „este a lágerben” kegyetlen jelenete. A gyerekek holokausztjára egy korabeli gyermekdal bejátszása emlékeztetett. A hét és fél perces zárójelenetben Naomi Semernek az 1967-es izraeli énekfesztiválra a hatnapos háború előestéjén készített, az arany Jeruzsálemről (Jerusalaim Sel Hazav) szóló dala hangzott föl, valamennyi szereplő előadásában.

Az erőteljes fény-, hang- és füsteffektusok mellett a háttérben archív felvételek vetítése, az előtérben pedig szögesdrótkerítés szolgálta a drámai emlékezést.

A Párbeszéd Háza igazgatója bevezető beszédében úgy fogalmazott:

Emlékezünk arra, ami megtörtént, és aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
Emlékezünk, hogy soha többé ne történhessenek olyan események, amelyekre emlékezünk.
Emlékezünk, hogy a mindennapokban több erőnk legyen ellenállni a Gonosz minden formájának.
Emlékezünk, mert élni akarunk és emlékezünk, hogy az életet szolgáljuk.
Vagyis nem a kiábrándulást, a kétségbeesést, az elkeseredést, a csüggedést, a reménytelenséget akarjuk szolgálni emlékezésünkkel.
Emlékezünk, hogy visszanyerjük és erősítsük hitünket az emberiben, mindennapi életünk értelmében.

Magyar Kurír