A IV. Ortodox–Katolikus Fórumot a „Vallás és a kulturális sokszínűség: keresztény egyházak kihívásai Európában” címmel rendezték meg június 2-6. között Minszkben. Az eseményről Erdő Péter bíborost, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökét kérdezte a Vatikáni Rádió.

A fórum célja, hogy elmélyítse a keresztény egyházak szerepét az emberi és keresztény értékek előmozdításában a jelenlegi európai társadalomban. A mostani minszki tanácskozásra üzenetet küldött Ferenc pápa és Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is. A találkozó során a résztvevőket fogadta Alexandr Lukasenko, Belarusz elnöke is, aki köszönetet mondott a helyi egyházaknak tevékenységükért, amellyel védelmezik és előmozdítják a keresztény értékeket.

A vallás és a kulturális sokszínűség összefüggésében vizsgálták a keresztény egyházak kihívásait Minszkben. A két egyházat érintő közös kihívások közül miket emeltek ki?

– Mindenekelőtt a szekularizáció, a relativizmus került szóba, valamint az értékek keresése, az emberi élet értelmének keresése, az a tény, hogy az emberi élet nem pusztán a véletlen játéka, hanem egy projekt. Hiszen a Teremtő Isten terve az, ami a világnak értelmet és értéket ad, és Krisztus megváltói tevékenysége világítja meg az emberiség életét. A kereszténységnek ma is megvan az egyetemes hivatása, de ez a hivatás az évszázadok során az európai népek kultúráját is meghatározta. Ma is szükség van arra, hogy ezek az alapok világosabban érvényre jussanak. Ezt a pontot nagyon sokan hangsúlyozták az előadók közül. Természetesen nagyon sok részletkérdésre is kitértünk, arról is szó volt például, hogy lehet-e a különböző keresztény és nem keresztény vallások kezeléséhez egységes állami fogalomrendszert kialakítani, de úgy tűnt, hogy olyan alapvető különbségek vannak, amelyek ezt nem teszik nagyon lehetővé. Több ország tapasztalata is ezt erősíti, Bosznia-Hercegovinában például jelenleg is folynak ilyen jellegű kutatások és megbeszélések.

Milyen együttműködési lehetőségek merültek fel a jövőre vonatkozóan?

– Az egyes országokban, társadalmakban az alapvető emberi életet, a családot erősítő intézmények támogatása olyan feladat, mely katolikus és ortodox hívőket és egyházakat egyaránt érint, ebben közöttünk a legmesszebb menő egyetértés van. Az emberi élet méltóságáról, a családról azonos a meggyőződésünk, ezt a gyakorlati életben is kamatoztatni lehet. Számos országban jele is van annak, hogy ha ezeket az értékeket több felekezet tagjai egyaránt megbecsülik, akkor a társadalomban is nagyobb az elismerése.

A pápa a találkozóra küldött üzenetében felhívást intézett a vallásszabadság védelmében. Mennyire jelentős probléma ez Európában?

– Igencsak, főleg azért, mert a vallás a jogalkotás számára sokszor már valamiféle meghaladott vagy esetleges dolognak látszik, vagy pedig kizárólag szubjektív érzésnek, de a jogalkotók gyakran magukat a vallási közösségeket vagy a vallás közösségteremtő erejét is figyelmen kívül hagyják. Fontos dolog, hogy ne érhessen hátrány valakit azért, mert keresztény vallási meggyőződése van. Ez sajnos sokszor Európában is megtörténik, mint ahogy az is, hogy különböző erőszakcselekmények, rombolások, személyi inzultusok érnek keresztényeket, keresztény kultikus épületeket, intézményeket. Ezek ellen fel kell emelnie a szavát minden jóakaratú embernek, és újra meg újra tudatosítanunk kell azt, amit a II. Vatikáni Zsinat is tanít a vallásszabadságról. A vallásszabadság alapja nem az, hogy egyetlen igaz vallás sincs, ahogy az sem, hogy a vallási meggyőződésről egyáltalán nem lehetséges semmilyen objektív ismeret, tehát az csak valamiféle érzés kérdése, azaz teljesen mindegy lenne, hogy ki mit érez, az egyformán türelmet érdemel – de csak az állam és a hivatalos ideológia magasabb szempontjának a keretei között. Az sem igaz, hogy a vallás csak bizonyos társadalmi funkciók eszközeként lenne használatos, hanem valóban objektív igazságalapja van, de ezt az igazságot – az emberi személy méltósága miatt – mindenkinek szabadon kell keresnie, elfogadnia, és arra is meg kell hogy legyen a szabadsága, hogy azután életre is váltsa.

Az európai ortodox–katolikus fórum egy záró üzenettel végződött. Melyek ennek a legfontosabb gondolatai, hogyan lehetne összegezni ezt az üzenetet?

– A záró üzenetben is főleg ezt az objektív értéket állítottuk a középpontba, illetőleg Jézus Krisztus személyét, aki valódi személyként lépett be az emberiség történelmébe; élete, kereszthalála és föltámadása pedig az a nagy, egyszeri nagy esemény, amit mi, keresztények egész hitünk és meggyőződésünk alapjának és kiindulópontjának tekintünk. Úgy gondoljuk, hogy ez nem pusztán a mi számunkra tartalmaz üzenetet, hanem az egész emberiség számára. Ezért az örömhír továbbadása minden nehézség, minden gondolati, társadalmi, történelmi fordulat ellenére is pozitív és örömteli feladat, amiben a keresztényeknek egymással szolidárisnak kell lenniük.

A katolikus–ortodox kapcsolatokban milyen előrelépést jelentett a mostani találkozó?

– Mindenképpen előrelépés az, hogy majdnem minden Európában működő ortodox egyház képviseltette magát, tehát a moszkvai patriarkátushoz tartozó különböző területi egyházakon kívül a konstantinápolyi egyetemes patriarkátus különböző területeken működő részei, a görögországi, a ciprusi, a szerb egyház, a román ortodox egyház, a még mindig ezt a nevet viselő cseh és szlovák ortodox egyház egyaránt képviseltette magát, nagyon színvonalas előadókkal és jelentős személyiségekkel. Ugyanígy jelen volt katolikus oldalon a földrész számos katolikus püspöki konferenciája.

A találkozó legfontosabb vonása az őszinte párbeszéd volt: nemcsak előadásokat tartottunk és hallgattunk meg egymástól, hanem szabadon és őszintén beszélgettünk a tanúságtétel közös kérdéseiről, azokról a történelmi-társadalmi nyomásokról is, amelyek az egyházakat mint közösségeket érintik. Hiszen ma egy általánosan elterjedt szubjektív világnézet azt mondja, hogy mindenkinek joga van az érzelmeihez, de mihelyt objektív igazságként mutatja be azokat, az már veszélyes, mihelyt a vallási igazságok megélése egyfajta egyházi szervezetben történik, ez már nem kívánatos vagy már nem veszi figyelembe a külső környezet. Azt hiszem, nagyon közös szempontokat képviselünk ezzel kapcsolatban: nevezetesen azt, hogy ez a fajta szemlélet egy nagyon tökéletlen és hiányos emberképre épít.

Az ember ugyanis nem egy mindentől független alany, amely szikraként feltűnik, aztán elhamvad, hanem minden egyes ember benne áll az emberiség történetében, a közösségben: egyrészt a szüleinktől származunk, tehát biológiailag is benne állunk ebben a közösségben, másrészt egész kultúránkat, az emberi magatartás mintáit a nevelésben sajátítjuk el. Olyan értékeket, mint a vallás, de az általános emberi magatartást is az ember a természetes közösségekben tudja a legjobban megtanulni. Az Egyház mint közösség, amely nem egyszerűen a hasonlóan gondolkodók asztaltársasága, hanem egy szerves és eredendően Krisztus rendelte közösség, amely maga is a hit továbbadásának kollektív alanya, nem lehet azt mondani, hogy néhány hasonlóan gondolkodó ember alapított erre egy egyesületet.

Mindezek a körülmények arra bátorítanak minket, hogy a hitünket világosabban, sok szempontból közösen vagy egymással szolidaritásban is megfogalmazzuk, azzal együtt, hogy a jelen találkozó – ahogy a hasonló fórumok – nem dogmatikai kérdések boncolgatását tűzi ki feladatul, hanem tisztelettel és türelemmel várja azt, hogy az erre hivatott szervek folytassák az ez irányú párbeszédet, ugyanakkor azonban a hétköznapi cselekvés szintjén keressük az egyetértés és az együttműködés útjait.

A résztvevők találkoztak a belarusz elnökkel, Lukasenkóval is, aki politikai vezetőként beszédében arra buzdította az egyházakat, hogy mozdítsák elő a keresztény értékeket. Az ilyenfajta hozzáállás Nyugat-Európában politikusok részéről egyre kevésbé hallható, ezért is nagyon érdekes, hogy Kelet-Európa volt kommunista országaiban, így nemcsak Belaruszban, hanem Oroszországban is, a politikai vezetők mindezt megteszik.

– Azt hiszem, hogy ezeknek a mélyén, ha stílusban talán kicsit különbözően is, ugyanaz a meglátás húzódik meg, ami Sarkozy francia elnök különböző nyilatkozataiban megfogalmazódott. Egyszer, mikor az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának vezetőit fogadta az Élysée Palotában, egy felejthetetlen beszélgetés keretében kifejtette azt, hogy az emberi társadalomnak szüksége van arra a meggyőződésre, amely az emberi életet hivatásnak, projektnek tekinti, nem pedig pillanatnyi benyomások vagy hangulatok összességének. Ezek nélkül, azt mondta, nem állhat fenn, nem épülhet igazán a társadalom. Ámde az alapvető világnézeti értékeket az állam nem képes és nem hivatott létrehozni, vagy akár továbbadni sem önmagában, mert ezek a vallási közösségek sajátos természetének megfelelően fogalmazódnak meg az emberiség történetében. Tehát a társadalomnak szüksége van a vallási közösségekre. Olyanfajta pozitív beállítása volt ez az állami semlegességnek, ami – más fogalmi apparátussal, más terminológiában – úgy tűnik, hogy visszaköszön ezekben a kelet-európai országokban is.

Nagyon fontos kérdés a jó és a rossz, a közjó kérdése, ami föltételez egy világnézetet. Máskülönben milyen alapon mondom valamire, hogy jó? Hacsak nem azért, mert a büntető törvénykönyv éppen most nem bünteti. Ha viszont csak a büntető törvénykönyv az emberi cselekvés normája, akkor azonnal felmerül a kérdés: és a rend őrei mögé ki állít őrséget? Ha nincs semmiféle belső útmutatónk, akkor a köz javát sem fogjuk tudni szolgálni, és a törvényeket is újabb jogszabályoknak kell védeni, mégsem fogják az emberek kellően követni őket. Rendkívül fontos tehát, hogy a társadalomnak legyen egy belső értékrendje, mert enélkül az állam és a jog sem tud működni.

A találkozó során foglalkoztak-e az ukrajnai helyzettel? Mennyire volt érezhető a konfliktushelyzet közelsége?

–Minszk egy békés város, ahol szép a természeti környezet, rengeteg a zöld felület, nyugodt az élet. Nem volt nyoma annak, hogy a közelben valamilyen konfliktus van. Ami miatt mégis érezhető volt, az az, hogy a nyitó ünnepségen elhangzott hozzászólások közül utalt néhány Ukrajnára, azonban a mi megbeszéléseinknek nem ez volt a témája, úgyhogy nem kívántunk természetesen az ottani részletkérdésekben állást foglalni. Az biztos, hogy valamennyien imádkozhatunk az ottani békéért és azért, hogy mindenki emberi méltósága és jogai megkapják a kellő tiszteletet.

A következő fórum mikor, hol és milyen témában kerül megrendezésre?

– André Vingt-Trois bíboros meghívást küldött, hogy a következő fórumot Párizsban tartsuk 2016 második felében, valamikor az ősz folyamán. A fölvetett témák közül pedig úgy tűnik, hogy leginkább a migrációval kapcsolatos kérdések ragadták meg az érdeklődésünket – tehát ennek egy pontosított tematikája lesz az, amiről majd tárgyalni fogunk.

Magyar Kurír